
Új horgásztó nyílt Pusztaszikszón- a Tüskevár horgásztó már várja a horgászokat
A sporthorgászat szerelmeseinek új célponttal bővült a kínálat: a Tisza-tavi Sellő Sporthorgász Egyesület hivatalosan is megnyitotta a Tüskevár horgásztavat Füzesabony mellett, Pusztaszikszón. A beruházás mögött nemcsak lelkesedés, hanem komoly szakmai háttér és környezettudatos szemlélet is áll.
Szepesi Imre, az egyesület elnöke elmondta: a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) tavaly év végén nyitotta meg a lehetőséget azok számára, akik halgazdálkodás alatt nem álló vízterületeket hasznosítanának. Az egyesület sikeresen pályázott, így 2025. január 1-jétől hivatalosan is ők lettek a tó halgazdálkodási hasznosítói.
A Tüskevár tó egykori bányatóként szolgált, így rendkívül változatos vízmélységekkel rendelkezik: a 2-3 méteres részek mellett akár 9 méteres mélypontok is találhatók. A 4,28 hektáros vízfelülethez egy 1,6 hektáros félsziget is tartozik, ahol 30 horgászhelyet alakítottak ki.
A tó első haltelepítése során 700 kilogramm, háromnyaras ponty került a vízbe, melyek egyedeinek átlagsúlya 3 kg. Emellett a radaros felmérés és a már elkészült medertérkép szerint jelentős apróhal-állomány – többek között kárász és keszeg – is megtalálható a tóban, ami különösen kedvez a gyermekhorgászatnak.
A horgászrend szigorúan szabályozza a horgászeszközök és a halfogás módját. A fonott zsinórt nem engedélyezik, kötelező a pontybölcső, a szájfertőtlenítő, valamint a halakkal való kíméletes bánásmód. A halelvitel jelenleg csak az invazív fajokra – mint például az ezüstkárász és törpeharcsa – korlátozódik, ezek visszaengedése tilos.

A tó látogatása érvényes állami horgászengedélyhez és előzetes telefonos regisztrációhoz kötött, mivel a férőhelyek száma korlátozott. A napijegy ára 4500 forint, és reggel 7-től este 7-ig érvényes.
A jövőbeni tervek között szerepel egy kulturált rendezvénytér kialakítása főzőhellyel, valamint gyerekek számára 8–10 darab nádkunyhó felépítése. A környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a területen nincs szemetes, minden látogatót arra kérnek, hogy a hulladékot vigyék magukkal haza.
A húsvéti hétvégén már meg is nyílt a tó, és a látogatók az első halakat is kifogták – a Tüskevár tehát ígéretesen indult.