Útfelújítás indul november 1-től
Útfelújítás indul november 1-től
Csütörtök délután tartotta októberi ülését a város önkormányzata, amelyen nyolc napirendet tárgyaltak a képviselők. Először módosították a Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodását. Ezt az indokolja, hogy az intézmény pályázatot nyújtott be tanoda létesítésére, ha pedig megkapják a támogatást így bővül a központ tevékenységi köre.
A „KULCS A KEZDÉSHEZ”! lakhatási projektben megüresedett egy lakás ezért ismételten kiírására kerül a pályázat.
A képviselők felhatalmazást adtak együttműködési megállapodás megkötésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel közös beruházással történő nagyfelületű burkolatfelújításra.
Ennek értelmében november 1-től a Magyar Közút 1 kilométeres teljes felújítást végez a „régi 33-ason”- az északi városrész bekötőjének kereszteződésétől Eger felé az új 33-as útig.
A megállapodás értelmében az állami vállalat biztosítja a burkolatfelújításhoz szükséges 834 tonna aszfaltot, míg a város a munkadíjat fizeti ki.
Döntöttek továbbá a felsőoktatásban tanuló füzesabonyi lakosok Tehetséggondozó Alapból történő támogatásáról is. Ebben a félévben 7 egyetemi hallgató részesül havi támogatásban.


