Lépjen kapcsolatban velünk

Vadonatúj traktorral gazdagodott a géppark 

P2050939

Vadonatúj traktorral gazdagodott a géppark 

Vadonatúj traktorral gazdagodott a géppark 

Ez a cikk több, mint 7 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mint már korábban beszámoltunk róla Füzesabony Város Önkormányzata – Dormánd és Szihalom településekkel konzorciumban közel húsz millió forint támogatást nyert el a Vidékfejlesztési Programból út- és árok karbantartó új munkagép beszerzésére. Ezt az összeget egészítette ki a három település majd három millió forinttal.

Az új, a legmodernebb technológiával felszerelt Branson márkájú traktor a mai napon megérkezett a városba, melynek fő funkciója a kül-és belterületi utak karbantartása lesz.

Mindezt az öt adapterrel végzi majd. Érkezett hozzá egy függesztett gréder, széles hótolólap, 1,5 méter széles fűvágó, homlokrakodó kanál és egy árokásó.

Az új traktor a három településen nagy segítséget nyújt majd a hótolásban, a fűnyírásban, az ároktisztításban és az utak karbantartásában. Ezáltal az költséghatékonyabban és gyorsabban tudja elvégezni a városüzemeltetés a munkáját- mondta Molnár Richárd alpolgármester.

 

 

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL