Lépjen kapcsolatban velünk

Vasúti átjáró: Így közlekedjünk szabályosan!

Vasúti átjáró: Így közlekedjünk szabályosan!

Ez a cikk több, mint 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szomorú aktualitását adta a Jogodban áll tudni! újabb részének a közelmúlt több, tragikus balesete, amelyek vasúti átjárókban történtek. Vecsei H. Miklós színművésszel dr. Sticz Tamás, a Győri Járási Ügyészség ügyésze vett végig olyan közlekedési szituációkat, amelyek amellett, hogy veszélyesek, bűncselekményeknek minősülnek és komoly büntetőjogi következményekkel járnak.

A Büntető Törvénykönyv szerint, aki a közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy a cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.

A központi járási ügyészségként eljáró Egri Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatti ügyben a fiatal felnőtt gyanúsítottal szemben az eljárást feltételesen felfüggesztette.

Az ügyészség határozata szerint a férfi 2023 decemberében Eger legforgalmasabb vasúti átjárója felé, az úttal párhuzamosan kialakított kétirányú kerékpárúton sétált. A gyanúsított haladása során a vasúti átkelő fényjelző készüléke piros jelzést adott, valamint a félsorompó lezárt állapotban volt. A gyanúsított a tiltó jelzésekkel nem foglalkozott és át akarta ugrani a félsorompó csapórúdját, azonban az ugrás közben a lába beleakadt a biztosítóberendezésbe, mely ennek következtében leesett.

A félsorompót a MÁV Zrt. szakemberei rövid időn belül helyreállították, de a vasúti közlekedés biztonsága és az abban közlekedők élete, testi épsége a félsorompó hiánya miatt veszélybe került.

Az eset összes körülményét – a fiatal felnőtt büntetlen előéletét, beismerő vallomását, valamint a bűncselekmény csekély tárgyi súlyát – figyelembe véve az ügyészség az eljárást egy évre feltételesen felfüggesztette.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL