Zarándok a kagyló útján

-Ha tehetném rögtön visszamennék- mondja Ficzere Erika aki a nyáron járta végig a Szent Jakab zarándokutat, spanyol nevén az „El Camino”-t, ami talán a legismertebb zarándoklat és mára a világörökségnek is a része. Az út Franciaországból indul és a Pireneusokon keresztül vezet a spanyol Santiago del Compostelába. A zarándokút jelképe a fésűkagyló – el camino – ami egyben útjelzőként is szolgál a vándorok számára.

Ma már nemcsak a vallásos emberek járják be ezt az utat, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseikre a választ. A Szent Jakab-út reneszánszát éli tízezrével érkeznek ide a zarándokok. Ficzere Erika – aki polgári foglalkozását tekintve fogászati asszisztens – három éve hallott először az El Camino-ról, és azóta foglalkoztatja,hogy végigjárja a zarándokutat.

Ez év nyarán nyílott rá lehetősége e régi álmának a beteljesítésére. Olcsó repülőjáratokat keresett éjszakákon át és vásárolt egy jó túrabakancsot. Mindössze a legelemibb ruházatot és felszerelést tartalmazó hátizsákkal vágott bele a nagy kalandba.

Egyedül érkezett meg a kiindulóponthoz a francia Saint-Jean- Pied-de- Port városához. Kiváltotta a zarándokútlevelét, amibe a pihenő állomásokon pecsételtek bele, valamint ezzel használhatta a zarándokok számára kijelölt utakat. A közbeeső települések mindegyikén találhatóak egyházi szállások, ahol megpihenhetnek a fáradt vándorok.

Itt adományok fejében lehet étkezni is. Persze vannak közösségi és magán szállások, de ennél drágábban. A kérdésemre, hogy mi jelentette számára a legnagyobb nehézséget, rövid választ kapok: a lábon megjelenő vízhólyagok. A lábak ápolása külön szertartás a vándorok számára és mindenkinek megvan a saját egyéni módszere a fájdalmak csökkentésére.

Erika jórészt egyedül tette meg a 800 km-es távot, viszont sosem volt egyedül. – Mindig jött valaki az úton, a falvakban és a városkákban pedig kedvesen fogadták a zarándokokat. Odajöttek és megkérdezték segíthetnek-e valamiben –folytatja az élménybeszámolóját. Ő 32 nap alatt járta végi az utat, mindössze egynapos pihenővel. Átlagosan napi 20-25 kilométert gyalogolt.

– Leegyszerűsödtek a dolgok az alapvető szükségletekre. Hol fogok aludni, kitart-e a vizem, mit eszem majd. Ennek ellenére, még sosem éreztem magam ilyen szabadnak. Megismertem a saját határaimat, rengeteg új tapasztalatot szereztem önmagamról az út során .- meséli. A célba érés pedig felfoghatatlan élményt jelentett a számára. – Az valami hihetetlen volt. A beérkező zarándokok egymás nyakába borulva,ölelték egymást Santiago del Compostela főterén. Megrendítően jó érzés volt, hogy megcsináltam- idézi fel azokat a pillanatokat.

Ezek az élmények vonzanak a mai világban is milliókat a különböző zarándok utak megtételére. A zarándoklat lényegét egy az El Camino egyik állomásánál olvasható ez az idézet tárja fel a legpontosabban:

„Aki rohan, azt az idő szorítja,

Aki zarándokol, azt az idő tágítja.

Aki menekül, önmaga elől fut,

Aki zarándokol, önmaga felé tart.

Aki menetel, másokhoz igazodik,

Aki zarándokol, saját ritmusára jár.

Aki túrázik, teljesít.

Aki zarándokol, teljessé lesz.

Aki kirándul, kikapcsolódik,

Aki zarándokol, bekapcsolódik.

Aki sétál, nézelődik,

Aki zarándokol, befelé figyel.

Aki bóklászik, céltalan,

Aki zarándokol, célra talál.

Aki zarándokol, úton van.”