
Tizenegy csapat töltötte a kolbászt
Tizenegy csapat töltötte a kolbászt
Idén 11 csapat nevezett be a VI. Füzesabonyi Kolbásztöltő versenyre szombaton, köztük az erdélyi testvér-településről, Zaboláról érkezők, hogy összemérjék szakácstudományukat. A csapatoknak 5-5 kg darált húsból kellet elkészíteni a kolbászokat, azt viszont hogy ki milyen receptet választ abban szabad kezet kaptak. Többségében a hagyományos ízesítést követték. A zsűri folyamatosan figyelte a csapatokat munka közben, értékelte a sátor díszítését, a higiéniát, nyers állapotban a kolbászhúst, a töltést és a már elkészült sült kolbászokat.
A zsűri döntése alapján első helyen végeztek a Rokonok, második helyen a Kolbász bűvölők, harmadik lett a Füzesabonyi Rászorultakért Alapítvány csapata. A Polgármester különdíjában részesült a Baráti kör, míg a Zsűri különdíját az ifjú tűzoltók kapták meg. A díjakat a zsűri tagjai Horváth Péter, Nagy László, Mátyás Szabolcs és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referense ifj. Jámbor Dénes adta át.
A jó hangulatról nemcsak a 11 csapat gondoskodott, Báder Ernő és zenekara szórakoztatta a közönséget, valamint A Két Zsivány koncertje. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatta. A megyei képviseletének standjánál a környezettudatosság jegyében kvízjátékban vehették részt az érdeklődők. Tesztet tölthettek ki a méhekkel kapcsolatban, akik helyesen válaszoltak azok mézelő virágok magvaiból összeállított csomagot kaptak ezzel is készülve a tavaszra.
A szervezők a kilátogatókra is gondoltak, ebédre toros káposztát lehetett kapni, valamint kóstoló csomagot, ami hurkát, kolbászt és tepertőt tartalmazott.