35 éves osztálytalálkozó a Széchenyiben
35 éves osztálytalálkozó a Széchenyiben
Írta és a fotókat beküldte, Szeredi Attila.
A Széchenyi István Katolikus Általános Iskolában – régi nevén: II. számú Általános Iskola – 1984-ben végeztünk és az A osztály diákjai voltunk.
Igazgatónk volt: Székely István. Tanítóink voltak: 1. osztályban Gazdag Béláné, 2-4. osztályig Gáll Ilona. A dormándi osztálytársaknak: Tóth Istvánné. Tanáraink voltak: Bartus Zsigmond, Bögös Istvánné, Gál Józsefné, Homonnai Erzsébet, Juhász Jánosné, Kassai Endréné, Kremzer Imréné, Kuderna Ferencné, Medgyesi Edit, Mlinkó Erzsébet, Nyíri Ákosné, Szabó János, Szoviár Jánosné, Tóth Sándorné, Turóczi János, Turóczi Jánosné, Várhegyi Ferencné, Várnagy Sándorné, Vermes Miklós, Vermes Miklósné, Dr. Wenczel Árpádné. A 36 fős osztályból 13-an jelentünk meg 2019.09.07-én találkozón, valamint egykori osztályfőnökünk, Szabó Istvánné Marcsi. Jelen voltak: Farkas Imre, Fehér Gyula, Gál Ildikó, Gál István, Kasza Andrea, Kovács Katalin, Mészáros József, Pelle Ágnes, Semperger Zsuzsanna, Szarvas Sándor, Szeredi Attila, Tóth Ildikó, Varga Zsuzsanna. Megjelenni nem tudott, de interneten videó hívással bejelentkezett még Hegedűs Csaba is, akinek nagyon örültünk.
Lazább, családias hangulatú találkozót szerettünk volna összehozni, ezért Pelle Ági azt találta ki, hogy nála a családi háznál is összegyűlhetnénk. Az ötlet mindenkinek nagyon tetszett, így már csak a megszervezés volt hátra. Bíztunk a jó időben, mert az udvaron bográcsban készítettük a vacsorát. Szerencsére a főzés ideje alatt mellénk szegődött az időjárás angyala. Viszont, mire összegyűlt mindenki, az eső is megérkezett. Ennek ellenére a hangulat remek volt. Egy rendhagyó, rendkívüli osztályfőnöki órával kezdtük a nosztalgiázást. Egykori osztályfőnökünk a naplóból felolvasta a neveket. Mindenki elmondta, hogy mi történt vele az iskola elvégzése óta. Mécses gyújtással emlékeztünk meg az elhunyt pedagógusainkról és osztálytársunkról. Szarvas Sanyi a megjelentek nevében virágcsokorral köszöntötte osztályfőnökünket. Az osztályfőnöki óra után elfogyasztottuk a vacsorát, ami mindenkinek nagyon ízlett. Ez után egymással kapcsolatos visszaemlékezések voltak, amin nagyon jókat derültünk. Nagyon vidám hangulatban telt az este. Olyan jól érezte magát mindenki, hogy észre sem vettük, mennyire elszaladt az idő. Nagyon sajnáltuk azokat, akik különböző okok miatt nem tudtak megjelenni! Várjuk a következő osztálytalálkozót!