Hamis váddal illette férjét, pénzbüntetést indítványozott az ügyészség
Hamis vád bűntette miatt emelt vádat az ügyészség azzal a nővel szemben, aki korábban azt állította, hogy férje bántalmazta őt és közös kiskorú gyermeküket.
Kenézi Diána, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a nő az egy évvel későbbi tanúkihallgatása során visszavonta a korábbi vallomását, és beismerte, hogy hamisan tanúskodott.
A nő 2024 novemberében, a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon tartott tanúkihallgatásán arról beszélt, hogy italozó életmódot folytató férje több alkalommal bántalmazta, valamint közös kiskorú lányukat ököllel megütötte. A vallomás alapján büntetőeljárás indult a férj ellen.
Közel egy évvel később azonban a nő újabb tanúkihallgatásán visszavonta korábbi állításait, és beismerte, hogy hamisan vallott. Ekkor már azt mondta, hogy férje sem őt, sem gyermeküket nem bántalmazta. Elmondása szerint mindezt a válásuk, valamint a családi pótlék felvételével kapcsolatos harag miatt állította.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság ezt követően megszüntette a férj ellen indult büntetőeljárást.
Az ügyészség a nővel szemben hamis vád bűntette miatt pénzbüntetés kiszabását indítványozta, figyelembe véve, hogy a vád hamisságát még az alapügy befejezése előtt önként feltárta.


