Lépjen kapcsolatban velünk

Bizalmat és közvetlen kommunikációt kér a betegektől a Markhot Ferenc Kórház

Markhot

Bizalmat és közvetlen kommunikációt kér a betegektől a Markhot Ferenc Kórház

A betegek és hozzátartozóik együttműködését, valamint a közvetlen és őszinte kommunikáció fontosságát hangsúlyozta a vezetősége. Az intézmény Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arra kérte az érintetteket, hogy kérdéseikkel, észrevételeikkel és panaszaikkal közvetlenül a kórházhoz forduljanak.

A Markhot Ferenc Kórház a Facebook-posztban kiemelte: Heves vármegye legnagyobb, irányító egészségügyi szolgáltató intézményeként több százezer ember ellátásáért felel, munkatársainak száma pedig meghaladja az 1800 főt. Mint írták, az intézmény dolgozói nap mint nap a betegek ellátásán dolgoznak, és tőlük kaphatnak a páciensek, illetve az arra jogosult hozzátartozók tényszerű információt az egészségi állapotról és az ellátásról.

A kórház arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek állapotáról kizárólag a közvetlen hozzátartozóknak, illetve az előzetesen megjelölt kapcsolattartónak adhatnak tájékoztatást. Hangsúlyozták: munkatársaik a szabályok szerint kiadható információkat megosztják az érintettekkel.

Külön kitértek azokra a fekvőbeteg-osztályokra, ahol a páciensek hosszabb időt töltenek. A kórház szerint ezekben az esetekben szorosabb kapcsolat alakulhat ki a hozzátartozók és az ápolók között, ezért arra kérik a családokat, hogy az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra építsenek.

A Facebook-bejegyzésben a vezetőség azt is hangsúlyozta, hogy nyitottak minden olyan visszajelzésre, amely a betegellátás javítását szolgálja. Közlésük szerint minden beérkező panaszt belső vizsgálat keretében kivizsgálnak, az eredményről pedig tájékoztatják a bejelentőt. Nemcsak a panaszokat és az építő kritikákat várják, hanem a pozitív visszajelzéseket is, amelyek – mint fogalmaztak – megerősítést adnak az egészségügyi dolgozóknak.

Az intézmény több csatornán is fogadja a betegek és hozzátartozóik észrevételeit. Személyesen vagy levélben a főigazgatóság 3300 Eger, Knézich Károly utca 1. alatti címén, telefonon a 36/410-313-as számon, valamint a titkar@mfkh.hu és a sajto@mfkh.hu e-mail-címeken lehet kapcsolatba lépni a kórházzal. Az intézmény honlapján véleménynyilvánításra és betegelégedettségi kérdőívek kitöltésére is van lehetőség, emellett a kórház Facebook-oldalán Messenger-üzenetben is fogadják a megkereséseket.

A posztban a betegjogi képviselő elérhetőségét is közzétették. Dr. Cseh Szabolcs előzetesen egyeztetett időpontban, telefonon fogadja a megkereséseket a 06 20 489 9539-es számon, illetve a szabolcs.cseh@ijsz.bm.gov.hu címen érhető el.

A Markhot Ferenc Kórház vezetősége a bejegyzés végén ismét arra kérte a betegeket és hozzátartozóikat, hogy problémáikkal és kérdéseikkel közvetlenül az intézményhez forduljanak. Álláspontjuk szerint az őszinte kommunikáció különösen fontos a személytelen, névtelen vagy akár valótlan állításokat tartalmazó közösségi médiás megnyilvánulásokkal szemben.

„Beszéljünk egymással – kérdezzenek, jelezzenek, mondják el véleményüket!” – fogalmazott Facebook-posztjában a kórház, hangsúlyozva, hogy a közös cél a betegek lehető legjobb ellátása.

Foto: Markhot Ferenc Kórház

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL