Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Kálmán, Ede

Sötét
Fény

Nem sikerült a pontszerzés Hajdúböszörményben

835070492 1605756164567906 9217021663696269029 n

Nem sikerült a pontszerzés Hajdúböszörményben

Ötgólos vereséget szenvedett a STAVMAT-Füzesabonyi SC férfi kézilabdacsapata az NB II B csoportjának ötödik fordulójában. Tamás Tamás együttese a Hajdúböszörményi TE-MEDINOVITAS otthonában maradt alul 29–24-re.

A hazaiak az első félidőben négygólos előnyt építettek ki, így 17–13-as állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok. A fordulás után a füzesabonyiak igyekeztek felzárkózni, ám nem sikerült ledolgozniuk hátrányukat. A vendégek dolgát a kihagyott lehetőségek is nehezítették: nyolc hétméteresből mindössze egyet értékesítettek.

A füzesabonyiak legeredményesebb játékosai Nagy Balázs Tamás, Horváth Loránd László és Nagy Levente Bálint voltak, egyaránt öt-öt találattal. A vereség után a vezetőedző elsősorban a csapat mentális nehézségeire hívta fel a figyelmet.

Tamás Tamás vezetőedző értékelése:

„Mi nem csak az ellenfél ellen küzdünk, saját magunkkal is harcot vívunk. Amíg magunkat nem győzzük le, addig nem tudunk pontokat szerezni.”

Mérkőzésadatok

Férfi kézilabda NB II, B csoport, 5. forduló

Hajdúböszörményi TE-MEDINOVITAS – STAVMAT-Füzesabonyi SC 29–24 (17–13)

Hajdúböszörmény, Városi Sportcsarnok, 100 néző.

Füzesabonyi gólszerzők: Nagy Balázs Tamás 5, Horváth Loránd László 5, Nagy Levente Bálint 5, Vereb Máté Tamás 3, Lányi Pál 2, Angyal Attila 2, Halász Szabolcs 1, Szabó Botond 1.

Vezetőedző: Tamás Tamás.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL