Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Péter

Sötét
Fény

Ásóval és kapával rendezték le a vitát Kálban

Kal

Ásóval és kapával rendezték le a vitát Kálban

Ásóval és kapával rendezték le a vitát Kálban

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Garázdaság és testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt vett őrizetbe két-káli és kompolti- férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya- tájékoztatta portálunkat Kovács Nikoletta megyei sajtóreferens.

A 18 éves kompolti és a 21 éves káli lakosokat azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2021. február 14-én kora este – korábbi nézeteltérésük miatt – ásóval, kapával és bottal bántalmazták két ismerősüket egy káli családi ház udvarán, majd az ingatlan előtt parkoló személygépkocsinál. Az elsődleges orvosi vélemény alapján az egyik bántalmazott életveszélyes, míg a másik súlyos sérülést szenvedett.

A helyszínen megjelent egy 20 éves helyi férfi is, aki a járművet egy szerszámmal több helyen megrongálta. Őt garázdaság és rongálás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök.

A rendőrség az őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatására tett indítványt.

forrás:police.hu

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL