A parttalan gyűlölet célba talál

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották. Varga Dániel történész-könyvtáros írása a magyar történelem egyik legsötétebb fejezetéről. (foto:Wikipedia)

Vádolom! (J’Accuse!). Ezzel a címmel írt a sajtóban védőbeszédet a világhírű francia író-Émile Zola- 1898. január 13-án. Egy ártatlanul-árulással, hadititkok kiszivárogtatásával-megvádolt francia katonatiszt, Alfred Dreyfus védelmében. A bátor katona ártatlannak bizonyult, ám a társadalom felé a fő bűnét ezzel még nem tudta lemosni: nevezetesen, hogy egy „felkapaszkodott” zsidó családban született, ahonnan a francia vezérkarba került. Ám akkor még győzött a Francia Köztársaság igazsága. Dreyfus évek multán megszabadult a földi pokolból, az Ördögszigetről. Zolát akkor elvbarátai az „emberiség lelkiismeretének” nevezték.

   Azután sajnos bekövetkezett a 20. század Tragédiájának ősbemutatója-az első világháború.

Európa eddig többé-kevésbé együttműködő népeiből előbb ellenségeket, majd megalázott veszteseket és kivérzett győzteseket csinált. A kontinens zsidóságából pedig ismételten vádlottakat.

  A vádak különböztek az egyes országokban: nyugaton a háború kirobbantóinak bélyegezték őket sokan, a legnagyobb vesztes Weimari Köztársaságban a népet hátba szúró, aljas szabotőröknek-akik miatt a németség nem vívhatta végig, az utolsó házig és töltényig világháborúját. Az épp sebesüléséből gyógyuló, fiatal Adolf Hitler később erre tette fel a saját, és még 60 millió ember életét, hogy ezt az álmot beteljesítse-az eredményt ismerjük…

  A Trianonnal megalázott Magyarországon a zsidóság és a veszedelmes forradalmi kommunizmus, a Tanácsköztársaság közé egyenlőségjelet vontak-ezt öntötte formába(a „zsidó” szó említése nélkül) a Numerus Clausus törvény.

 Hazánkban az 1867-ben teljes jogú államalkotó néppé nyilvánított zsidók ismét kaptak egy bélyeget. Az nem segített rajtuk, hogy a Tanácsköztársaság internacionalista gyilkosai szorgalmasan irtották az általuk „burzsujnak” bélyegzett zsidóság képviselőit is-vagyis szó sem volt titkos szövetségről.

  Az újabb világháború eljöveteléig ez a settenkedő gyűlölet fokozódott. 1938, 1939, 1941…hazánk zsidótörvényeket hoz a saját-immáron nem teljes jogú-polgárai ellen.  Előbb „csupán” korlátozzák a társadalmi szerepvállalásukat, de hamarosan a magyarsággal is megtiltják számukra a vérségi köteléket-házasságokat, családokat akarnak így szétválasztani, ellehetetleníteni. Horthy „hongyarapítóvá” válik, és új szövetségesünk, Hitler elfordítja közben a fejét. Ám ugyanezt megtesszük cserében mi, magyarok is, mikor náci fegyverek dörögnek a zsidókkal megásatott tömegsírok fekete torka előtt. 437 ezer honfitársunkat-akkor már csak papíron azok-bevagoníroznak szorgos csendőrök, miközben másik 100 ezret munkaszolgálatra vezényelnek. Egyre-másra buknak fel örökre a végső kimerültségtől szenvedő kitaszítottak ebben a modern rabszolga-intézményben: Abdánál 44’ novemberében Radnóti is…

  A Nemzet sajnos sokszor elfordítja a fejét, Hitlertől remélve a magyar feltámadást. Keservesen csalódik, mint mindenki, aki a leghíresebb-vérrel festő-német tájképfestőbe helyezte a bizodalmát.

 Újabb Trianon következik-de a feltáruló Holocaust rémlátomásai immár azokat is besározzák, akik becsülettel vívták ezt a második világégést.

 Miben volt más ez az újabb földi pokol? Talán az „emberiség lelkiismerete” hiányzott?

  Vádoljunk valakit? Vagy épphogy a vádak és egymásra mutogatások, gyűlölködések okozták ezt a mindennél nagyobb vérengzést, melynek a végét két egekig emelkedő amerikai atomfelleg jelentette?

 Felejthetünk egyszer? Hiba lenne…És tovább gyűlölni? Az már egyenesen bűn…