
A telekisek is megmérettették magukat a Bátrak Ligájában!
A Teleki Blanka Általános Iskola csapata is megmérettette magát a Honvédelmi Sportszövetség népszerű versenyén, a Bátrak Ligájában. A 2023/2024-es tanév első versenyének a füzesabonyi sportcsarnok adott otthont. Vármegyénkből tíz csapat nevezett be az erőpróbára, ahol különböző honvédelmi sportokban kellett teljesíteni.
Szerdán Füzesabony volt a 41. állomása a Bátrak Ligája versenysorozatnak, melynek a sportcsarnok adott otthont, itt alakították a különböző pályákat a 7. és 8. osztályos versenyzők számára.
A jelentkező 10 intézmény csapata párhuzamosan hajtotta végre a feladatokat, minden állomáson 20 perc állt a rendelkezésükre, hogy legjobb tudásuk szerint teljesítsék a versenyleírásban részletezett feladatokat, majd ezt követően csapatonként mentek tovább a következő állomásra.

A feladatok közt szerepelt ergométeres evezés, erőpróba, vívás, blazepod, íjászat, lézerfegyveres lövészet, tájékozódási mátrix, autós szimulátor, RC tank vezetés, tudáspróba és puzzle, illetve sor- és váltóverseny.

A telekisek egy nyolc fős csapattal neveztek be, melyet négy fiú és négy lány alkotott. A hetedik és nyolcadik osztályos tanulók jól teljesítették a feladatokat, habár, mint elmondták sok feladat újdonság volt a számukra.
A verseny a kadétképzés előszobája. Itt ismerkedhetnek meg először az általános iskolások, hogy milyen mozgásformákkal, feladatokkal jár együtt egy kadétképzés, milyen képességekre van szükség. Pályaorientációs szerepe is van a Bátrak Ligájának. A versenybírók kadétok lesznek, akik formaruhában állnak ott és segítenek a versenyzőknek, így már testközelből is lesz tapasztalatuk a részvevőknek a kadétokról.
-mondta el Kálmán Péter szakmai osztályvezető.
Az eseményen jelen volt Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a versenyt követő díjátadón azt hangsúlyozta, hogy a Bátrak Ligáját szervező Honvédelmi Sportszövetségnek egyebek mellett az a feladata és missziója, hogy a fiatalok egészséges, kitartó és felkészült felnőttekké váljanak.
Minden sporttevékenység egyfajta akaraterő-tréning is és az akaraterő fejlődésére a fiataloknak pedig különösen nagy szükségük van. A Bátrak Ligája állomásai lehetőséget teremtenek arra, hogy „a fiatalok találkozzanak, megküzdjenek egymással, sportoljanak, miközben segítik és bátorítják is egymást”, s a katonai jellegű akadályversenyek egyben csapatépítő tréningek is.
-emelte ki a szövetség elnöke.
Dr. Pajtók Gábor Eger és térségének országgyűlési képviselője a díjátadón kiemelte: a sport és azon belül a honvédelmi ismeretek bátorságra nevelnek.

A Bátrak Ligájának 41. versenyét a Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola nyerte meg, második lett az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, harmadik helyen végzett az Egri Lenkey János Általános Iskola.















