Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Jeromos

Sötét
Fény

Anya és fia akart elégtételt venni egy elszámolási vita miatt – videó

Anya és fia akart elégtételt venni egy elszámolási vita miatt – videó

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérletével vádolja azt az anyát és fiát, akik – többek között – a fiú ki nem fizetett munkabérét követelték erőszakkal és fenyegetéssel a sértettől.

A vádirat szerint a férfi vádlott a sértett alkalmazásában állt, aki egyben átmenetileg segítette a vádlottat és a családját azzal, hogy szállást biztosított nekik. A férfi 2021 nyarán felmondott a sértettnél, aki az elmaradt bére kifizetését a következő hét hétfőjére ígérte. A család a sértett által biztosított átmeneti szállást is el kívánta hagyni, azonban onnan a ruhákat és egyéb vagyontárgyakat aznap nem tudták elvinni, ami miatt dühbe gurultak – közölte Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.

A családtagok 2021. június 11-én, Eger és Egerszalók között haladtak autójukkal, amikor út szélén parkolva meglátták a sértett kocsiját, ezért megálltak. Az anya és fia kiszálltak az autóból, majd a sértett autójához mentek, ahol a férfi követelni kezdte a még ki nem fizetett bérét, valamint a gyermeke ruháit. Emellett a sértettet megöléssel fenyegette, illetve letörte az autójának jobb oldali visszapillantó tükrét.

Az anya szintén követelni kezdte az elmaradt bért és az unokája ruháit, majd ő a bal oldali tükröt törte le a sértett autójáról, amit fia megragadott és megpróbálta azzal betörni a jármű szélvédőjét, majd rugdosni kezdte az autó elejét, miközben tovább fenyegetőzött. Ezt követően a családtagok távoztak a helyszínről.

A cselekménynél jelen volt a vádlottak egy rokona, aki megpróbálta visszatartani őket a cselekményük folytatásától. Vele szemben az ügyészség az eljárás megszüntetéséről határozott.

Az Egri Járási Ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a magáról megfeledkező anyával és fiával szemben.

A videót IDE kattintva nézhetik meg.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL