Születésnapi győztes gól: Barzsó Attila döntött Hajdúnánáson
Folytatta jó sorozatát a Füzesabonyi SC az NB III. Északkeleti csoportjában. Bocsi Zoltán együttese a Mátészalka elleni hazai siker után a másik újonctól, a Hajdúnánástól is három ponttal térhetett haza, a 0–1-re megnyert találkozó hőse pedig a 34. születésnapját ünneplő Barzsó Attila lett.
A Füzesabonyi SC középpályásaként Barzsó Attila többnyire az előkészítésben jeleskedik, Hajdúnánáson azonban ő vállalta magára a döntő szerepet. A rutinos játékos a 85. percben talált a kapuba, ezzel megszerezve csapatának a győzelmet – ráadásul éppen a 34. születésnapján.
Az NB III. Északkeleti csoportjának 7. fordulójában rendezett mérkőzés küzdelmes csatát hozott. A hazai együttes kapufáig jutott, miközben a füzesabonyiak előtt is adódott nagy lehetőség: büntetőt hibáztak. A hajrában azonban érkezett Barzsó, és eldöntötte a három pont sorsát.
Hajdúnánás FK–Füzesabonyi SC 0–1 (0–0)
Hajdúnánás. Vezette: Sveda Marcell (Sinkovicz D., Pálfi B.).
Hajdúnánás FK: Urbán G. J. – Varga B. (Talpalló N. L., 68.), Pelles G., Tóth B., Csubák B. (Tóth S., 62.), Pelles D. G., Bohács B., Varga D., Gellén B., Daróczi Z., Tóth G. (Ujvári Z., 68.).
Vezetőedző: Vígh Ferenc.
Füzesabonyi SC: Tajti B. – Ináncsi M. (Purzsa X., 83.), Czinkóczi B., Barzsó A., Oláh N., Vincze D., Kaló I. A., Nagy G., Kiss Á., Bocsi P. (Pataki V., 12.), László Zs.
Vezetőedző: Bocsi Zoltán.
Gólszerző: Barzsó A. (85.).
Jók: az egész vendégcsapat.
Bocsi Zoltán edző:
Küzdelmes mérkőzésen, úgy érzem, jobban jöttünk ki a fordulópontokból. A hazaiak kapufáig jutottak, mi pedig kihagytunk egy 11-est, de a születésnapos Barzsó Attila találatával eldőlt a mérkőzés. Gratulálok a csapatnak! Isten éltesse Barzsó Atit!


