Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Jolán, Vid

Sötét
Fény

Az Adventi koncert után fellobbant a III. gyertya lángja

Az Adventi koncert után fellobbant a III. gyertya lángja

Ez a cikk több, mint 2 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Elérkeztünk az Advent feléhez, a karácsony egyre közeleldik. Vasárnap fellobbant az örömöt jelképező egyetlen rózsaszín gyertya lángja a város adventi koszorúján.

A III. Adventi vasárnapon koncert is várta az érdeklődőket. Bögös Dániel gitárművész és Szabady Ildikó fuvolaművész játszott a zenebarát közönség előtt.

A koncert után Papler Pál atya osztotta meg az ünnepi gondolatait: karácsonykor nem a tárgyilagos ajándékok számítanak, hanem a szeretet és a törődés amit ilyenkor adunk és kapunk, majd egy közös imádságot mondott el a jelenlévőkkel.

A harmadik gyertyát a Fejes család férfi tagjai gyújthatták meg, akik betegszállítóként dolgoznak az Egri Markhot Ferenc Kórházban. Kötelességükön túl önzetlenül segítettek már nagyon sok füzesabonyi családon, különösen most a pandémia idején. A gyertyagyújtás alatt Bögös Dániel gitározott.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL