Lépjen kapcsolatban velünk

Az FSC nyerte a szomszédvárak csatáját

Az FSC nyerte a szomszédvárak csatáját

Ez a cikk több, mint 2 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Heves Juventus Panoráma csapatát fogadta szombat délután a STAVMAT FSC az NBII Női Észak-keleti csoportjában. A bajnokság első két mérkőzését mindkét csapat behúzta, így eddig 100%os teljesítménnyel futottak neki a 3. fordulónak.  A szomszédvárak csatája mindig is presztízs meccsnek számított, és csapatok  ehhez mérten idegesen és sok hibával kezdték a meccset. Gólszegényen indult a félidő, a hazaiak  csak a 18. perc után kapták el a játék fonalát , megszerezve a vezetést. A hajrában megtartva az előnyt 14-10 állásnál vonultak az öltözőbe játékosok. A második félidőben rengeteg hibával játszottak az abonyi lányok, sorra maradtak ki a ziccerek és a büntetők. A ifijátékosokkal megtűzdelt hevesieken  látszott a fáradtság, de végig partiban maradtak ellenfelükkel. A lefújáskor 24-20-as FSC győzelmet mutatott az eredményjelző, de a látottak alapján ezt a találkozót leginkább a helyi játékosok szeretnék elfelejteni.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL