Barcelonában a Rezsis diákok
Ez a cikk több, mint 2 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.
Szerző
Három hetet töltött a leírhatatlan hangulatú Barcelonában a helyi középiskola 11 tanulója és 2 tanára, melyre az Erasmus+ project adott lehetőséget. Nem ez az első alkalom az iskola történetében, hogy külföldön töltik szakmai gyakorlatukat a diákok. Korábban már beszámoltunk a bécsi tanulmányútról, és az idei barcelonai utat is megelőzte egy – ugyancsak a katalóniai fővárosban töltött – három hét.
Az informatikai képzésben tanulók remote work munkát végeztek a SkiArt nevű cégnek. Feladatatuk, egy Drupal weboldal migrálása volt egy új WordPress alapúra, a fiúk – többek között – PhotoShop-pal logókat szerkesztettek át, hogy méretük és kiterjesztésük megfeleljen az új honlapnak.

Természetesen nem maradt el a város kulturális megismerése sem, illetve egy különleges eseményen is részt vettek a diákok, megnézték a Pick Szeged-Barcelona férfi kézilabdameccset.





Különleges színházi élmény érkezik a füzesabonyi közönséghez: a Zenthe Ferenc Színház előadásában látható Mikszáth Kálmán klasszikusának...
Immár harmadik alkalommal szervezte meg a Média Kft. a tavasz egyik legkedvesebb közösségi eseményét, a tojásfa...
2026. április 18-án (szombaton) 18 órától a füzesabonyi római katolikus plébániatemplomban ad koncertet Rákász Gergely. A...
A Füzesabonyi Kertbarát Kör a korábbi évekhez hasonlóan idén is izgalommal készül az adventi gyertyagyújtásokra. Míg...
A hétvégén újabb mediterrán ciklon alakítja hazánk időjárását, amely több hullámban hoz csapadékot írja az Időkép....
Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.
