Bocsa pályát avattak a szociális intézményben
Bocsa pályát avattak a szociális intézményben
Egy széleskörű, intézményi és civil összefogás eredményeként egy 3×18 méteres mobil bocsa pályát adtak át csütörtökön a Heves Megyei Aranyhíd Egyesített Szociális Intézmény füzesabonyi székhelyén.
A helyi pszichiátriai és szenvedélybetegek otthonának lakói 2015 őszén ismerkedtek meg a bocsa sporttal a Füzes Kupán. Azóta töretlen népszerűségnek örvend az olasz golyójáték, olyannyira, hogy 2016-ban már Füzesabonyban rendezték meg a IV. Regionális Bocsa Találkozót a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség támogatásával, azóta rendszeres résztvevői a sportversenyeknek.
Tatai Edina intézményvezető elmondta: régen szerettek volna már egy pályát, ahol a lakók sportolhatnak és készületnek a versenyekre is, ugyanis az ellátottak mindennapjainak része a sportfoglalkozás.
Az átadó után, rögtön egy regionális kupának adott otthont a bocsa pálya, amelyen négy intézmény ellátottai mérték össze tudásukat, 2-2 négy fős csapattal képviselte magát a bélapátfalvai, a pusztataksonyi, az andornaktályai és a füzesabonyi intézmény.
Az eseményen jelen volt Havasi Gábor a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség bocsa szakágának vezetője is, aki elmondta: a bocsa, mint rekreációs sport, fejleszti a koncentráció képességet és a finommotorikus mozgást is.
Hozzátette: hazánkban egyre népszerűbb ez a sportág és a versenyzők szép sikereket érnek el vele. Most ért véget a Speciális Olimpiai Nyári Világjátékok Abu Dhabiban és Dubaiban, ahonnan a magyar versenyzők párosban ezüst, míg egyéniben arany éremmel térhettek haza.





















