Lépjen kapcsolatban velünk

Bokrétaünnep a katolikus óvodánál

Bokrétaünnep a katolikus óvodánál

Ez a cikk több, mint 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A vasárnapi szentmise után a hívek jelenlétében megtartották az épülő katolikus óvoda bokrétaünnepét.

A 700 millió forintból megépülő intézményt 2023 március 13-ra kell kulcsrakészen átadnia a kivitelezőnek. Nyikes Zoltán a kivitelezést végző cég ügyvezetője elmondta: jelenleg 50%-os készültségen van a beruházás. Most a tetőzet cserepelését végzik, a tervek szerint az ősz folyamán végeznek a külső munkákkal és télen jönnek a belső munkálatok. Az épület hasznos alapterülete 990 négyzetméter, 4 foglalkoztató helyiséggel, tornaszobával és saját konyhával. A gépészet a legmodernebb lesz, padló és mennyezet fűtéssel. Az utca front felé parkolókat hoznak létre az udvaron pedig öntött gumis játszótér várja a kicsiket.

Az ünnepség után bejárták a hívek az óvoda épületét, és az egyházközség kis agapével kedveskedett a megjelenteknek.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL