Lépjen kapcsolatban velünk

Börtönt is érhet a hamis vád

Hamis vád

Börtönt is érhet a hamis vád

Börtönt is érhet a hamis vád

Ez a cikk több, mint 4 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hamis vád bűntettét követi el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki mást a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol. Súlyosabban – egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel -fenyegetett a cselekmény, ha a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul, melyben őt gyanúsítottként hallgatják ki.

Enyhébb elbírálás alá esik, ha a tettes nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés, netán fegyelmi vétség elkövetésével vádol valakit hamisan a hatóság előtt.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség most két olyan elkövetővel szemben emelt vádat, akik szándékosan megtévesztették az igazságszolgáltatási szerveket- tájékoztatta portálunkat Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

Az első esetben az ügyészség büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt emelt vádat az ellen a 25 éves férfi ellen, aki saját rokonát keverte bajba azáltal, hogy 2021. április 23-án feljelentést tett unokatestvére ellen, miszerint ő engedély nélkül elvitte az autóját és a telefonját is ellopta. A nyomozó hatóság azonnal ki is hallgatta gyanúsítottként az ártatlan férfit, aki elmondta, hogy valójában a vádlott önként adta át neki az autó kulcsait, és kérte meg arra, hogy adja el a telefonját, így szerezve pénzt a számára. Az eljárás későbbi szakaszában a vádlott beismerte, hogy valótlan történetet adott elő a feljelentésében, így a rendőrség azt az eljárást hamar meg is szüntette.

A másik ügyben szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt történt vádemelés az ellen a 27 éves nő ellen, akit 2019 évben pár hónap leforgása alatt összesen 14-szer vontak a rendőrök intézkedés alá a 3. számú főút mellett, ahol nem éppen az igaz szerelmet kereste. Az intézkedések során helyszíni bírságok kerültek kiszabásra, de a formanyomtatványok nem a vádlott nevére szóltak, mivel okmányai hiányában a nő a testvére adatait diktálta be a rendőröknek, majd az ő nevében írta alá a dokumentumokat. Az összesen több mint fél millió forintnyi bírság nem került befizetésre, így az ártatlan testvér ellen még végrehajtás is indult a szabálysértési eljárás keretében.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség mindkét esetben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a rendőrökkel hamis tényállást, illetve adatokat közlő elkövetőkkel szemben.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL