
Dobó Bianka alkotásaiból nyílt kiállítás a Magyar-Tár-Házban
Dobó Bianka alkotásaiból nyílt kiállítás a Magyar-Tár-Házban
A Magyar-Tár-Ház megnyitása és a Szabadkéz Galéria létrehozása óta immáron 25. alkalommal került sor kortárs képzőművészeti kiállítás létrehozására és bemutatására. Dobó Bianka fiatal művész tárlata nyílt meg a galériában.
A kortárs kultúra és a kortárs képzőművészek által vászonra levetített, vagy éppen kőbe-, fába-, agyagba faragott elképzelések és „világlátások” érdekes színfoltjai az egyébként hagyománnyokkal igen gazdagon ellátott térségnek és településnek.
Mintegy 7 esztendő leforgása alatt a művészvilág számos jeles képviselője járt nálunk, miközben elértük azt a kvalitást, hogy neves művészek jelentkeznek a nyári és téli művésztelepeinkre. A közönség is várja az újabb alkotásokat és számos ismertség, barátság alakult már ki művészek és látogatók között – közölte az intézmény.
Ezúttal Dobó Bianka fiatal képzőművész egyedi tárlata és anyaghasználata fogadta a közönséget. A köszöntő után Lipkovics Péter tartott szakmai megnyitót, majd a tárlat megtekintése után állófogadás és közös beszélgetés várta a kiállítót és az érdeklődőket. A kiállítás 2024. november 6.-ig tekinthető meg. A kiállítást az MMA támogatta.




