Lépjen kapcsolatban velünk

Előzetesben a Tüzér úti gyilkos

Előzetesben a Tüzér úti gyilkos

Előzetesben a Tüzér úti gyilkos

Ez a cikk több, mint 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2024. május 23-án egy hónapra letartóztatta azt a férfit, akivel szemben emberölés bűntette miatt nyomoz a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság – tudatta Egri Törvényszék sajtószóvivője, Hoszné dr. Nagy Tímea.

Mint arról már beszámoltunk a férfi 2024. május 13-án délelőtt Füzesabonyban a Tüzér úton halálra késelte különélő feleségét. A cselekmény egy kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény, alapesetben 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a sérülések nagy száma és jellege miatt felmerül a különös kegyetlenséggel történő elkövetés, amely 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.A döntés indokolása szerint egyrészt a gyanúsított esetén fennáll a bűnismétlés konkrét és reális veszélye tehát az, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, erre adat merült fel a nyomozás során. Másrészt a gyanúsított rendezetlen személyi és családi körülményeire tekintettel fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye is. A végzés végleges azt mind az ügyész, mind a gyanúsított, mind pedig a védője tudomásul vette.

Foto: AgriaTV. Bt

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL