Ezermester, művész és alkotó – Gulyás Sándornál jártam

Tiszacsegén jártam látogatóban. Ez eddig nem is lenne érdekesebb sztori, de elmesélem, miért is volt számomra ez a látogatás mégis különleges: a füzesabonyi Gulyás Sándornál jártam.

Bevallom, először nem igazán tudtam, mire számítsak. Az utazás közben azonban kedves feleségétől, Szidókától megtudtam, hogy egy 80 év körüli bácsihoz megyünk, aki órákat gyűjt, illetve képeket fest, de nem voltak elképzeléseim sem a házáról, sem pedig róla.

Amikor azonban megérkeztünk Sanyi bácsi tiszacsegei otthonába, nagy meglepetés ért. Az üdülőövezetben, egy takaros kis házikónál várt minket, és ha nem tudom róla, hogy 80 éves, el sem hiszem! Egy jó kedélyű, energikus, fitt úriemberrel találtam szemben magam, aki igazán kedves volt.

Amikor beértünk a házba, rögtön szembetűnt a szenvedélye, illetve a szenvedélyek: órák, festés, horgászat.

Azonnal el is kezdtem kérdezgetni hobbijairól Sanyi bácsit, elsőként az órákra tértem ki. Kérdéseimre pedig lelkes válaszokat kaptam.

Szeretem az órákat, legyenek azok réges-régiek vagy újabbak. Apám régen csinálta a fatengelyes órákat, talán innen ered a szeretet, átörököltem. Régen az órákat én húztam fel. Most kb. 150 órám lehet itthon. Nem baj, ha olyan órát kapok vagy találok, ami nem működik, mert szeretem őket bütykölgetni – mondta Sanyi bácsi, miközben végignéztük a falat borító órarengeteget. Ez után bementünk a szobába, ahol egy kis asztalnál kapnak új életre a nem működő órák. Sanyi bácsi folytatta a mesélést: jobban szeretem azokat az órákat, amiket fel kell húzni. Amik elemmel működnek, nem is nagyon érik meg, hiszen kinek lenne pénze ennyi órába elemet venni? – mondta viccesen. Nem kell tőlük megijedni, csak vigyázva kell hozzájuk nyúlni…

Ekkor megszólaltak az órák, dél volt. A kakukkos, a csilingelő, egyszerre szólt minden ketyegő, az időre figyelmeztetve minket. Ekkor kérdeztem meg Sanyi bácsit, mit jelent neki ez a sok óra, fontos-e neki az idő. Természetesen – mondta. Én soha életemben nem késtem el. Szeretem tudni, hogy mennyi az idő. Tudom, melyik óra működik a házban, tudom, hova kell néznem, ha meg akarom tudni, hány óra. Egyébként nincs közülük kedvencem, én mindet szeretem.

Ez után megragadt a szemem egy festményen, majd kiderült, az is Sanyi bácsi keze munkáját dicséri. Megkértem, meséljen a festésről.

Ez már egészen gyerekkorom óta elkísér. Már az általános iskolában is küldték versenyekre és kiállításokra a munkáimat.  Meg tudom különböztetni a színeket, és azokat felrakni. Nincs iskolám hozzá, de sokat festettem. Jártam festeni a kultúrházba, oda nagyon sokat festettem, de azok ’56-ban eltűntek. Én még életemben nem láttam annyi festéket, mint amennyi ott volt. A vásznak is fel voltak tekercselve, rengeteg festőállvány volt. Egyébként mindig kell valami, ami megihlet, úgy tudok festeni. Meglátok valamit, látom a környezetem, a természetet, és lefestem.  A ’60-as években Röges Jani bácsival kimentünk, vittük a szerelést és úgy festettünk. Kishonti Jenővel is dolgoztam együtt, és Trojannal kifejezetten sokat – mondta Sanyi bácsi. Trojannal baráti kapcsolatom alakult ki – folytatta. Mindketten a kultúrházba jártunk, minden héten. Sokat beszélgettünk, festettünk és rajzoltunk, barátok lettünk.

Tovább faggatóztam, majd kiderült, Sanyi bácsinak kiállítása is volt, melyet Trojan Marian József intézett, szervezett. Mindig menetben volt, nagyon sok embert ismert – emlékezett vissza Sanyi bácsi, majd összegezte a történteket. Régen nagyon sokat festettem, sok festmény maradt a kultúrban is, de ma már a legtöbbet elajándékoztam: sohasem gondoltam arra, hogy pénzért áruljam a festményeimet.

Miután kitárgyaltuk a festészetet, Sanyi bácsi mutatott egy órát, aminek hiányzott a sétálója, ám ő horgászkellékek segítségével pótolta azt. Bámulatos a találékonysága!

Így terelődött a szó a horgászat felé, mely a kedves öregúr harmadik nagy hobbija. Lelkesen mutogatta a horgászbotokat, melyek közül többet ő maga bütykölt meg. Ráadásul van egy több mint 40 éves darabja is, melyre bár nagyon vigyáz, még a mai napig használja.

Miután végignéztük a botokat, rákérdeztem, hogy vajon mi lehet a fiatalos, hosszú élet titka. Sanyi bácsi pedig így válaszolt: A nyugalom, a harmónia, az összhang. Az, hogy ki tudjon kapcsolódni az ember. Nekem horgászatkor minden eltűnik, kikapcsolok. Fontos az, hogy sok mindenhez értsen az ember. Nekem ez a legfontosabb, hogy magam végezzem el a dolgaimat. Minden nap főzök, frissen, de keveset, nekem ez fontos. Néha úgy elmegy a nap, hogy kevés is nekem az idő. De az ember, ha kimegy a Tiszához, minden lecsendesedik… szerintem ez a titok.

Ha a kedves olvasók érdeklődését felkeltette ez a sokoldalú, életerős, kedves úriember és története, akkor jó hírem van! Májusban kiállítást tekinthetnek meg Gulyás Sándor és Trojan Marian József alkotásaiból. Az eseményről hamarosan bővebb információkkal szolgálunk.