Lépjen kapcsolatban velünk

Gyerekeket küldött alkoholt lopni a boltba -Videó

Lopas kiskoru

Gyerekeket küldött alkoholt lopni a boltba -Videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Hevesi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül bíróság elé állította azt a 28 éves nőt, aki arra vette rá kiskorú rokonait, hogy a boltból szeszes italt lopjanak- tájékoztatta portálunkat Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

A járási ügyészség feljegyzése szerint a nő 2022 decemberében rábírta a saját, illetve a testvére két – átmenetileg rábízott – kiskorú gyermekét, hogy egy hevesi üzletből alkoholos italokat tulajdonítsanak el. A vádlott útmutatása szerint az egyik fiú a polcról levett két üveg alkoholos italt, majd azokat közösen elrejtették abba a babakocsiba, amiben a legkisebb gyermek, egy ötéves kislány ült. Ezután a tervnek megfelelően a kiskorúak fizetés nélkül sorban elmentek a kassza mellett, míg a nő kifizette a boltban vásárolt árut. A cselekményére felfigyelt az üzlet biztonsági őre, aki az egyik kisfiút feltartóztatta, miközben a babakocsiból kimászott a kislány, így abból az üzlet alkalmazottja visszavette az ellopott szeszes italokat. Az üzlet biztonsági őrének fellépését a gyanúsított hangosan kiabálva sérelmezte, így a felek között dulakodás alakult ki. A nő addig lökdöste a biztonsági őrt, míg az elengedte az elfogott fiút, így vádlott a három gyerekkel együtt elszaladt a helyszínről. Az anya a magatartásával az általa nevelt, illetve a felügyelete alatt álló kiskorú gyermekek erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A Hevesi Járási Ügyészség a büntetett előéletű nőt háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé, míg az élelmiszerüzlet sérelmére elkövetett cselekmény vonatkozásában a Hevesi Rendőrkapitányságon tulajdon elleni szabálysértés miatt külön eljárás indult. A Hevesi Járásbíróság a vádlottal szemben két év börtönt, továbbá három év foglalkozástól eltiltást szabott ki, mellékbüntetésül három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és kirendelt védője enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL