Lépjen kapcsolatban velünk

Időskorú áldozatok

Trukkos tolvaj dugipenz

Időskorú áldozatok

Csalók sajnos mindig voltak, vannak és lesznek is. Olykor nehéz eldönteni, hogy egy tolvajnak álcázott „szerelővel” beszélgetünk vagy valóban szakemberrel állunk szemben. Kellő óvatossággal elkerülhető a baj.

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az idős emberek kedvenc célpontjai a trükkös csalóknak és tolvajoknak. Könnyebb őket „lehúzni”, hiszen ez a generáció még sokkal jóhiszeműbb mint a vadkapitalizmusban szocializálódott következő nemzedékek. A közelmúltban Füzesabonyban történt egy ilyen jellegű eset, amikor egy köztiszteletben álló idős személytől loptak el ezzel a módszerrel több millió forintot. A rendőrséghez sokan nem is fordulnak, mert utóbb szégyellik, hogy „átverték” őket. A füzesabonyi térségben eddig három jellemző módszerrel próbálkoznak a bűnözők.

Az egyik ilyen a kisebb javítások elvégzése az ingatlanon. Például a csatorna kicserélése az épületen. Először rendkívül kedvező árat mondanak. Majd ilyen-olyan indokkal egyre magasabbra srófolják az árat. A céljuk, hogy megtudják, hol tartja a spórolt pénzét a tulajdonos. Utána elterelik az idős ember figyelmét és meglopják.

Másik módszer, hogy azzal hívnak fel embereket nyertek valamilyen sorsoláson. Nincs más dolguk csak töltsenek fel pénzzel egy mobil telefonszámot. Ráadásul nem nagy összeggel. Persze a nyereménynek híre-hamva se.

Harmadik bűneset fajta, valamilyen szolgáltatás vagy termék irreálisan magas értékesítése. Gázcső kicserélése vagy párezer forintos szénmonoxid jelző készülék eladása súlyos tízezrekért.

Mit tehetnek az idősek, hogy ne váljanak áldozattá?

– Ne engedjenek idegent az ingatlanon belülre. Ha beszélnek is vele, az maradjon a kerítésen kívül.

– Nem kell azonnal dönteni. Hiszen ezek a bűnözők általában olyan terméket vagy szolgáltatást akarnak rájuk sózni, ami nem feltétlenül életbe vágó.

– Tudni kell nemet mondani. Akármilyen meggyőzők is ezek az emberek sohasem lehet tudni milyen hátsó szándékaik vannak. Egy „Köszönöm, de nem!”-el elég ahhoz, hogy elkerüljék a bajt.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL