Jobbik: A Fidesz határolódjon el Bóta Józseftől!
A Jobbik sajtóközleményben kéri a Fideszt az elhatárolódásra.
A Jobbik felháborodással értesült arról, hogy Bóta József fideszes polgármester, a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola egykori igazgatója, ingyen dolgoztatta a tanintézmény diákjait saját éttermeiben.- írja a fuzeshirek.hu-hoz eljuttatott közeleményében Farkas Gergely, országgyűlési képviselő, a Jobbik IT elnöke. A politikus szerint a Fidesz képmutatóan aggódott az MSZP-hez közeli ügyvéd a Czeglédy Csaba által megkárosított fiatalokért.. Míg Czeglédy Csaba letartóztatása „fideszes nyilatkozati cunamit” váltott ki, „amikor a saját emberükről derül ki, hogy ugyanúgy kihasználta a fiatalokat mélyen hallgatnak.”-vonja le a következtetést a politikus
Farkas Gergely úgy véli „hogy komoly problémák vannak mind a diákmunka, mind pedig a szakmai gyakorlatok körül, melyek rendbetétele a leendő Jobbik-kormányra vár. Addig is elvárjuk a hatóságoktól, hogy átfogó vizsgálatot indítsanak a Bóta-ügyben és a kormánypárti érintettség ellenére is teljeskörűen vizsgálják ki az ügyet és vonják felelősségre a polgármestert.”


