Lépjen kapcsolatban velünk

Kannákba fejtették le a parkoló kamion üzemanyagát az M3-as autópálya mezőszemerei pihenőjében

Kep4

Kannákba fejtették le a parkoló kamion üzemanyagát az M3-as autópálya mezőszemerei pihenőjében

Kannákba fejtették le a parkoló kamion üzemanyagát az M3-as autópálya mezőszemerei pihenőjében

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya május 1-én vett őrizetbe egy mezőszemerei lakost. A 29 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy két társával aznap hajnalban csövekkel és kannákkal üzemanyagot próbáltak lopni egy kamion tankjából az M3-as autópálya Mezőszemerei pihenőjében. A rendőrök azonban tetten érték őket.

A nyomozók üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akiről kiderült, hogy az elmúlt hetekben két másik, ott parkoló járművet is feltört, majd üzemanyagot, akkumulátort és rádiót vitt el. Kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság május 3-án elrendelt. Az egyenruhások gyanúsítottként hallgatták ki 30 és 36 éves társát is. Az eljárásban felmerült arra vonatkozóan is gyanú, hogy a férfiak korábban is követtek el hasonló módszerrel üzemanyag lopást a térségben. 

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL