Lakástúra és fórum a fiataloknak
Március 27-én 10 órától lehetőség nyílik az önkormányzati bérlakások megtekintésére, valamint 11 órától Fórumra várják a fiatalokat.
2018 februárjában indult az Életpálya ösztönzés Füzesabonyban című projekt, melynek keretében az önkormányzat mintegy 200 millió forintot nyert el. A program célja, hogy helyben tartsa a fiatalokat, éppen ezért 26 fő számára bérlakásokat biztosít, valamint 60 fő részére lehetőséget nyújt a hiányszakmában dolgozó 18 és 35 év közötti fiataloknak a helyi munkavállalásra, havi 52 ezer forintos támogatás biztosításával. A hiányszakmában dolgozó támogatottak száma jelenleg 31 fő. A bérlakások felújítása a projektben tervezett ütem szerint halad.
A bérlakásokra pályázó fiatalok részére március 27-én 10 órától az önkormányzat úgynevezett lakástúrát szervez, melynek során megtekinthetők lesznek a már felújított házak és a kialakított új lakások, valamint 11 órától fórumot tartanak az önkormányzat nagytermében.
A bérlakásokkal, valamint a hiányszakmákkal kapcsolatosan folyamatosan frissülő információk olvashatók Füzesabony Város honlapján.


