Müller Cecília: Tovább kell bővíteni az ellátórendszert
Müller Cecília: Tovább kell bővíteni az ellátórendszert
Otthon, családi körben is csökkenteni kell a kontaktusok számát; számos influenzaoltást exportáló ország exporttilalmat vezetett be, ezért késnek a vakcinák, valamint döntöttek a halasztható műtétek elhalasztásáról – derült ki az Operatív Törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf, ORFK-szóvivő elmondta, az első napon 19 alkalommal intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozás megszegőivel szemben. Mint elmondta, keményedik a rendőri fellépés, csökken a figyelmeztetések aránya, a pénzbüntetéssel vagy az eljárásindítással szemben.
„Egy nagyobb összegű nagybevásárlás” a büntetések átlagösszege, ami 22 ezer forint körül van – tette hozzá. Csütörtökön előállítottak egy 41 éves trolibuszutast, aki többszörösen is ellenállt, hogy a maszkot felvegye – még a rendőröknek is -, vele szemben két eljárás is indult.
A cél, hogy bírja az egészségügyi ellátórendszer
Müller Cecília országos tisztifőorvos a tájékoztatón elmondta, kifejezetten emelkedő számokat tapasztalni Európa-szerte. Megjegyezte, továbbra is 5-7 százalék közti az alapbetegség nélkül, csak a koronavírus miatt meghalt emberek száma.
A krónikus betegek figyelmét továbbra is felhívta arra, hogy tartsák karban betegségüket.
A meghaltak átlagéletkora: 76,1 év. A fiatalokat arra kérte, vigyázzanak a szülőkre, nagyszülőkre, ne menjenek zsúfolt helyre vagy bulizni. „Az a célunk, hogy az egészségügyi ellátórendszer bírja a terhelést, ágyszámban csak Németország és Ausztria áll jobban” – mondta még. Javasolja, otthon, családi körben is csökkenteni kell a kontaktusok számát, ne legyen esély a vírus átadására.
Az EU-államok között az egységnyi népességre vetített fertőzöttszámban szerinte még mindig a legjobb egyharmadban vagyunk; ha a halálozásokat tekintjük, Magyarország a középmezőnyben tartózkodik.
Bejelentette, a jövő héten újabb influenzavakcina érkezik Magyarországra, ennek terítésére türelmet kért, annál is inkább, mert időközben számos exportáló ország exporttilalmat vezetett be.
Közölte azt is, át kell ütemezni az elektív ellátásokat, amint erre – elmondása szerint – számítani is lehetett. „A lehető legrosszabb forgatókönyvre is készülünk, az ellátórendszert tovább kell bővítenünk a koronavírusos betegek fogadására. Erről rendelkezés is születik még a pénteki napon” – jelentette be. Hogy mely ellátásokat lehet halasztani, arról a szakmai kollégiumok segítenek határozni – tette hozzá.
Onkológiai és szívbetegségekkel kapcsolatos ellátásokat nem halasztanak el.
A magyar ellátórendszerben elegendő ágy van, de hogy mindenki számára jusson megfelelő szintű ellátás, a halasztható ellátásokat elhalasztjuk, így döntött az egészségügyi tárca. 3,3 százalék a járvány kezdete óta a fertőzötteken belül az egészségügyi dolgozó – mondta kérdésre Müller Cecília.
Forrás. origo.hu

