Lépjen kapcsolatban velünk

Ötödik helyen zárt az FSC női ifjúsági csapata

Ötödik helyen zárt az FSC női ifjúsági csapata

Ötödik helyen zárt az FSC női ifjúsági csapata

Ez a cikk több, mint 4 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az utolsó mérkőzést hazai pályán játszották ifjúsági lányaink. Az ellenfél a Szepa KSE csapata volt, akiket 10 góllal múlta felül a hazai alakulat.

A maga módján nehéz volt ez a mérkőzés is, hiszen a saját tempónkban szerettünk volna kézilabdázni, ami nem ment könnyen. Mindenki lehetőséghez jutott és élni is tudott vele, ami megkoronázta az egész évi munkát. Csapatként játszva nyertük meg a mérkőzést és együtt örülhettünk a szezon utolsó mérkőzésén.

Önmagában is szép eredmény ez a mérkőzés, azonban ez a 2 pont azt is jelentette, hogy eggyel előkelőbb helyre léphet a csapat a tabellán. Pontazonosság alakult ki a DVSC csapatával, így az egymás elleni eredmény számít, ahol pedig mindkétszer legyőztük a Debreceni együttest.

Nagyon büszkék vagyunk a lányokra, gratulálunk az idei teljesítményükhöz! Összegezve a szezon elején kicsit „döcögősen” indultunk el, de később összeszokott a csapat és az edzők is, így már mindenki tudta, kitől mit várhat. A szezon második felében a kötelező győzelmek mellett több bravúr kategóriás győzelmünk is volt, összesen 3 vereséget szenvedtünk, de azokon a mérkőzéseken sem kellett szégyenkeznünk. Úgy gondoljuk továbbra is, hogy ezen az úton kell tovább haladni, hiszen fejlődni, sikereket elérni, nagy csatákat nyerni csakis így lehet.

Juhász ’99 Füzesabonyi SC- Szepa KSE 29:19 (19:9)

Személy szerint nagyon hálás vagyok a lányoknak, hiszen az elvégzett munka meghozta a gyümölcsét, az 5.hely nagyon szép eredmény. Rengeteg élmény, jó csapat és nagy küzdelmek jellemezték a szezont, de remélem sikerült egy összetartó csapatot alkotni. Nagyon köszönöm Benedek Rékának, hogy segítette a beilleszkedésemet és hogy bármiben számíthattam rá. Jövőre még nagyobb a feladat, hiszen még kérdéses a csapat összetétele a továbbtanulások és egyéb miatt, de biztosan tudjuk, hogy akik felkerülnek alacsonyabb korosztályokból megállják majd a helyüket!

Köszönjük a támogatást az egyesületnek és dolgozóinak, a szülőknek, rokonoknak, szurkolóknak és mindenkinek, aki szorított a mi kis csapatunkért!

Juhász’99 Füzesabonyi SC női ifjúság csapata:

Végh Lolíta, Tóth Barbara, Valent Szonja, Halmai Mónika, Nagy Nikoletta, Kriston Nikolett, Máté Mónika, Szabó Zsófia, Szajkó Adrienn, Sári Elizabet Marietta, Sipos Gréta, Koncz Dorina, Pomaházi Krisztina, Pintér Gerda, Szabó Réka, Szász Fruzsina, Rátkai Angyalka

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL