Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Egon, Egyed

Sötét
Fény

Rakodógéppel okozott halálos balesetet egy targoncás a munkahelyén

Jcb 525 67,fccec331

Rakodógéppel okozott halálos balesetet egy targoncás a munkahelyén

Rakodógéppel okozott halálos balesetet egy targoncás a munkahelyén

Ez a cikk több, mint 6 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfival szemben, aki egy rakodógéppel figyelmetlenségből halálra gázolta egy munkatársát – közölte a Heves Megyei Főügyészség.

A vádlott targoncavezetőként volt alkalmazásban egy Demjénhez közeli telephelyen, ahol nap mint nap együtt dolgozott a sértettel. 2019. január 16-án délután a két férfi egymás közelében végezte a munkáját, melyhez a sértettnek nagyobb mennyiségű faanyagra volt szüksége, ezért megkérte kollégáját, hogy segítsen neki a kiválasztott deszkákat egy távolabbi helyről odaszállítani. A vádlott ráállt a kérésre, és engedély nélkül beült a cég teleszkópos homlokrakodó gépének vezető fülkéjébe, míg a leeresztett emelővillák egyikére felkapaszkodott a közepes fokban ittas sértett. Amikor megérkeztek egy nagyobb tűzifa rakáshoz, a sértett leugrott a villáról és elindult előre, de néhány lépés után megállt, mivel felvette a mobiltelefonját, és azon beszélni kezdett. A sem vezetői engedéllyel, sem kellő vezetési gyakorlattal nem rendelkező vádlott mindezt nem látta, mert a jármű jobb oldalán található teleszkópkar kitakarta előle a munkatársát. A vezető a tőle elvárható figyelem és körültekintés nélkül ezért elindult a rakodógéppel, majd mintegy 4-6 km/óra sebességgel áthajtott a sértetten, akit az első kerék maga alá gyűrt. A sérültet röviddel később a mentők kórházba szállították, ahol másnap elhalálozott.

A baleset a közforgalom elől elzárt telephely szilárd burkolatú útján történt, ahol a KRESZ szabályai irányadóak. A vádlott közlekedési szabályt sértett azzal, hogy a homlokrakodóval a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztetve közlekedett akkor, amikor a jármű gémjét elinduláskor nem helyezte az előírásoknak megfelelően úgynevezett „utazási pozícióba”. A járási ügyészség erre figyelemmel halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja a tettét beismerő és megbánó magatartást tanúsító elkövetőt. A vádhatóság arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben, emellett határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől, és kötelezze az eljárás során keletkezett bűnügyi költség megfizetésére.

kiemelt kép: illusztráció

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL