Lépjen kapcsolatban velünk

Rendőrkézen a ragasztós tolvaj

Zsák

Rendőrkézen a ragasztós tolvaj

Rendőrkézen a ragasztós tolvaj

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a különös és többszörös visszaesővel szemben, aki a helyi iskolát is meglopta.


A vád szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi idén februárban az este nyugalmát kihasználva bemászott egy Füzesabonyhoz közeli település általános iskolájába, ahol raklapokon sorakoztak a 25 kilogrammos zsákos építési ragasztók. A vádlott két zsák ellopását tűzte ki célul, azonban az egyik még az intézmény falai között szétszakadt. A másikat a tolvaj feltette a kerítésre, kimászott, leemelte azt, majd elindult vállán a ragasztóval, azonban pár lépés múlva a nehéz zsák lesett a válláról a földre, ahol kiszakad.
A kudarc hatására a vádlott elsietett a helyszínről.


A férfi ragaszkodott a tervéhez, így két nap múlva visszatért egy újabb zsákért abban a reményben, hogy azzal messzebbre jut. A vádlott a zsákos ragasztóval az iskola udvarát elhagyta, azonban cselekményét a közelben lévő rendőrök észlelték, és tetten érték az tolvajt.


A cselekmény elkövetési értéke tizenötezer forint, ami részben megtérült.
A vád tárgya a lopás vétségének többszörösen minősülő esete.


A Füzesabonyi Járási Ügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyészség egy év nyolc hónap szabadságvesztés és kettő év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.


A felvételen a vádlott cselekménye látható, melyet a település biztonsági kamerája rögzített.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL