Lépjen kapcsolatban velünk

Súlyon megsérült az elütött kerékpáros Füzesabonyban. Szemtanukat keres a rendőrség

Kekparos baleset

Súlyon megsérült az elütött kerékpáros Füzesabonyban. Szemtanukat keres a rendőrség

Súlyon megsérült az elütött kerékpáros Füzesabonyban. Szemtanukat keres a rendőrség

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya a 10020/318/2020. bűnügyi számon nyomozást folytat közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az eddigi adatok alapján 2020. május 27-én 7 óra körül egy ismeretlen személy Füzesabonyban, a Széchenyi István útról a Rákóczi Ferenc útra kanyarodott személyautóval, miközben összeütközött egy kerékpárossal – közölte a Kovács Nikoletta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A járművezető megállt, akinek a nő úgy nyilatkozott, hogy nem sérült meg, ezért mindketten távoztak a helyszínről.

A kerékpárosnak a később orvosi ellátásán derült ki, hogy súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben.

A rendőrség kéri az említett jármű vezetőjét és azokat, akik a balesettel kapcsolatosan érdemleges információval rendelkeznek, hogy jelentkezzenek személyesen a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályán. Továbbá telefonon is tehetnek bejelentést a 06/36-522-111-es szám 1902 mellékén, az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelenségük megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán.

Borítóképünk illusztráció.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL