
Súlyos testi sértés bűntettével vádol a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy 20 éves fiatalembert
Súlyos testi sértés bűntettével vádol a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy 20 éves fiatalembert
A vádirat szerint a terhelt tavaly, július 2-án este egy poroszlói családi házban veszett össze régi haragosával, egy nála idősebb nővel, akit a vita hevében mellbe vágott. Amikor a sértett emiatt telefonon segítséget próbált hívni, a vádlott a konyhában lefejelte őt, majd nagy erővel rátaposott a lábára. Ennek következtében a bántalmazott asszony nyolc napon túl gyógyuló lábközépcsont-törést szenvedett – számolt be róla a Heves Vármegyei Főügyészség.
A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével ítélje az elkövetőt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint rendelje el a pártfogó felügyeletét.