Ünnepeljük együtt a várossá válás 30. évfordulóját!
2019. március elsején, pénteken ingyenes „születésnapi programok” várják az érdeklődőket.
Füzesabony 1989. március 1-jén, 30 éve kapta meg a városi címet. Ebből az alkalomból 2019. március elsején, pénteken ingyenes „születésnapi programok” várják az érdeklődőket.
10 órától, a Napcentrum előtti téren – az X-Faktorból ismert – Váradi Krisztián élőzenés délelőttjén vehetnek részt a kilátogatók, ahol dalokat lehet kérni.
A zenés műsor mellett délutáni programokra is várják a füzesabonyiakat. 16 óra 30-kor az önkormányzat a Városi Közparkban emlékfa ültetésre invitálja a helyieket. A fejlődést szimbolizáló fűzfát a városvezetés, valamint két 30. életévét idén betöltő fiatal ülteti el.
Ezután a program a Közösségi Házban folytatódik, ahol a füzesabonyi születésű színész-énekesnő, Náray Erika ad koncertet 17 órától.
Az INGYENES programokra szeretettel várnak minden érdeklődőt. Ünnepeljük együtt városunk 30. születésnapját! 


