Lépjen kapcsolatban velünk

Vasárnaptól a vonatkésések után pénzvisszatérítés jár

Kiss emeletes vonat

Vasárnaptól a vonatkésések után pénzvisszatérítés jár

Vasárnaptól a vonatkésések után pénzvisszatérítés jár

Ez a cikk több, mint 1 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Lázár János építési és közlekedési miniszter négy hónap után ismét KözlekedésInfót tartott. A januári esemény emlékezetes volt, akkor jelentette be a 10 pontos tervet, ami a MÁV szolgáltatási színvonalának emelését célozta, többek között a késési biztosítás bevezetésével. 

A miniszter elmondta, hogy jelentős forrást biztosítottak autóbuszok vásárlására, összesen 1000 db buszt szereznek be, amiknek köszönhetően a buszok átlagéletkor 8,5 évre csökken. Emellett a mozdonyok megújításába is belevágtak, összesen 70 db mozdonyt bérelnek, ez a Miskolc-Budapest vonalon több perc menetidő megtakarítást jelent.

Újabb 30 db mozdonyt fogunk bérelni 2026-ban – jelentette be Lázár, így ezzel már 110 újszerű mozdony áll fogalomba. A miniszter szerint a késési biztosítás bevezetésével jelentősen fog csökkenni a késések száma.

Lázár szerint a legnagyobb változás a MÁV történetében, hogy június elsejétől bevezetik a késési biztosítást, azaz a MÁV objektív felelősséget vállal, így 20 perc késés után visszaadják a jegyár felét. Ez vonatkozik azokra is, akik pénztárban és azokra is, akik mobil verzióban veszik meg a vételárat.

A miniszter szerint ilyen Európában nem nagyon van, szerinte ez jelentős előrelépés, mivel a közlekedésben az utas a legfontosabb, erre kell megtanítani a közlekedési szakmát. ” A legfontosabb, hogy az utas mit érez” – tette hozzá.

Ezen felül 1200 db mosdót újítanak fel, azt ígéri, hogy nem lesz olyan mosdó, ami jövőre ne lenne felújítva, erre költségvetésből nem kaptak pénzt, a 6,5 milliárdos költséget a MÁV finanszírozza. Jelezte, hogy automatákkal fogja működtetni, szeretnék a minőséget fenntartani a jövőben.

Fizetőssé tesszük a mosdót egy részét – mondta Lázár, hozzátéve, hogy az IC járatokon folyamatosan takarítószolgáltatást biztosítanak. A miniszter szeretné megköszönni az ő munkájukat és azt kérte az utasoktól, hogy becsüljék meg őket.

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL