Zenemanók tábor az Alapfokú Művészeti Iskolában
Zenei tábornak adott otthont augusztus végén a művészeti iskola. Az Erzsébet-tábor támogatásával az idei évben 26 növendék vett részt a napközis programokon. Kovács Zita intézményegység-vezető megkeresésünkre elmondta, hogy a gyerekek számára színes programokat szerveztek az tábor ideje alatt Kirándultak Egri várba , tánc és kézműves foglalkozásokon vettek részt a gyermekek. A tábor tematikája Latin- Amerika és Afrika volt.

Helyben koncertet hallgattak, ahol Pákai Petra és Cséry Zoltán léptek fel, Komolyról könnyedén, könnyedről komolyan… című produkciójukkal.Ez egy ismeretterjesztő műsor, ahol a fellépők zeneelméletet mint tantárgyat mutatják be és népszerűsítik a gyerekeknek, ismert dallamokon keresztül.

A tábor utolsó délutánján a résztvevők a szülőknek záró koncertet adtak, ahol az egész héten tanult egyéni és csoportos hangszeres és táncos produkciókat mutatták be. Kovács Zita szerint jó alkalom volt tábor a növendékeknek, hogy újra együtt lehettek, hiszen az előző tanévben szinte egyáltalán nem találkoztak a zeneiskolában.

