
Zenés Álmok-nyári tábor az Alapfokú Művészeti Iskolában
A „Zenés álmok” című színdarab próbáival telt a nyári napközis tábor a Alapfokú Művészet Iskolában. A nyolc napos táborozás ideje alatt, délelőttönként a darab színpadra állítását gyakorolták a gyerekek, délutánonként pedig ügyességi versenyken, kvízeken és kreatív foglalkozásokon vettek részt. Egy nap a kirándulásé volt, szerdán a fővárosba utaztak, ahol a Magyar Zene Házába látogattak el.
– A „Zenés Álmok” egy olyan színpadi mű, amelyben a zene és a tánctanulás hasznosságára szeretnénk felhívni a figyelmet- mondta Kovács Zita táborvezető, aki egyben a darab szerzője is. A szereplőválogatás már márciusban megtörtént, a próbák június 29-ig tartatanak. A bemutatót a tanév elejére tervezi a kis csapat, amelyről mi is beszámolunk majd.