Mecser Tamást, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét nevezték ki az új országos rendőrfőkapitánynak
Mecser Tamást, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét nevezték ki az új országos rendőrfőkapitánynak
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal – közölte a Belügyminisztérium.
A közlés szerint a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – június 8-i hatállyal visszavonja Balogh János rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitányi vezetői megbízását, ezzel egyidejűleg Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az ORFK vezetésével.
A police.hu szerint Mecser Tamás 1988-ban kezdte pályafutását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon nyomozóként. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen jogászként szerzett diplomát. Dolgozott az Edelényi és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetőjeként, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseként tevékenykedett.
Korábban megkapta a rendőrségi főtanácsos, valamint az Év Rendőre címet, és átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2024-ben Kazincbarcika Önkormányzata Pro Urbe Kazincbarcika díjat adományozott Mecser Tamásnak.


