Lépjen kapcsolatban velünk

A JOBBIK a korrupcióról

A JOBBIK a korrupcióról

Ez a cikk több, mint 8 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az országos és megyénket érintő korrupcióról tartott sajtótájékoztatót Mirkóczki Ádám, a JOBBIK országgyűlési képviselője. Mondandója reakció volt arra, amit dr. Stefán Zoltán egri önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP), két héttel ezelőtti „Az ellenzék korrupciós ügyei!” címmel tartott sajtótájékoztatóján közölt.A kormánypárti politikus akkor furcsállotta, hogy épp az a JOBBIK kezdeményezte a parlamenti korrupciós vitanapot, amelyik Kovács Béla EU-s képviselőjük révén a leginkább érintett benne. Mirkóczki Ádám erre úgy reagált: a FIDESZ-nek mindenről Kovács Béla jut eszébe. „Kézi vezérelt módon működtetik az igazságszolgáltatást és a hatóságokat, mégsem álltak elő bizonyítékokkal.” Szerinte ez csupán elterelés a kormánypártokhoz köthető esetekről, ami alól Heves megye sem kivétel. „Emlékezzünk vissza az egri piac melletti parkolóház körüli beruházásra! Érdemes megemlíteni a földárveréseket, valamint a szilvásváradi lovarda felújítását, amit Mészáros Lőrinc cége nyert el. Majd így folytatta: „ A Hatvan és Boldog közötti kerékpárút több mint 1 milliárd forintba került, de ide tartozik Oroján Sándor Maklár volt alpolgármesterének összeférhetetlenségi ügye is „Szerinte a JOBBIK anti-korrupciós javaslatai jelentenének valós megoldást: „Szeretnénk elérni azt, hogy a politikusok  gazdasági bűnügyei ne évülhessenek el. Kezdeményeztük, hogy a politikai életben szereplők családtagjainak vagyonnyilatkozatai is nyilvánosak és elérhetőek legyenek. Célunk továbbá: ha egy politikus bűncselekményt követ el, akkor a rájuk rótt büntetés mértéke kétszeres legyen.”

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL