Államtitkári látogatás
Ma Füzesabonyba látogatott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a vizit során találkozott Nagy Csaba polgármesterrel.
A találkozón elhangzott, a kormány célkitűzései között szerepel egy kulturális szinten szerveződő alapellátás megvalósítása. Lehetőséget akarnak teremteni az esélyegyenlőségre a kulturális életben. Olyan országos intézményhálózatot kívánnak létrehozni, mely összefogja a háttérintézményeket, a közművelődést, könyvtárakat és a művészetet.
Meg kell teremteni a kulturális életben való részvétel lehetőségét. A közoktatásban szeretnék elérni, hogy minden iskolásnak karnyújtásnyira legyen a minőségi kultúra, egy tanévben legalább egyszer részt vegyen egy színházi előadáson vagy egy múzeumlátogatáson. Mindenkinek meg kell tapasztalnia egy előadás és hangverseny élményét. Kiemelt célcsoport a kamaszok.
Az állam támogatja az önálló közösségteremtő kezdeményezéseket, újból össze kell kovácsolni a közösségeket. Ezeknek a terveknek a megvalósítására kulturális közfoglalkoztatottakat alkalmaznak.
A belügyminisztérium támogatásával létrehoznak egy infrastruktúrát fejlesztő anyagi bázist, melyből lehetőség nyílik a kultúrházak rendbehozatalára.






