Biztonságos a működés
Elfogadták az önkormányzat 2016-os költségvetését.
Soros ülését tartotta csütörtök délután a füzesabonyi képviselő testület. A legfontosabb napirendi pont a város 2016 évi büdzséjének az elfogadása volt. Az idén 1 milliárd 279 millió forintból gazdálkodik az önkormányzat, hiány nélkül. Dr. Gondos István a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke elmondta: a beterjesztett javaslat biztonságos működést szavatol a város részére. A rendelet vitájában Tóthné Veres Noémi ( JOBBIK) több kérdést és módosítást nyújtott be az indítványhoz. Többek között azt is, hogy az önkormányzat tovább kívánja-e foglalkoztatni Oroján Sándor gazdasági tanácsadót. Nagy Csaba polgármester válaszában kifejtette: az tavalyi esztendőben több mint 220 millió forint pályázati támogatás érkezett a városhoz, míg az elmúlt ciklus 4 éve alatt összesen 178 millió forint. A tanácsadó munkáját hasznosnak és eredményesnek tartja , ezért továbbra is számít a munkájára. A képviselők tárgyaltak a 2016-os járda felújítási koncepcióról is. Ragó Attila szerint jelentős előrelépés várható idén a járda építésben. 10 millió forint áll rendelkezésre erre a célra. Főbb prioritások pedig ezek lesznek: az északi városrészen tovább folytatják az eddig elkezdett beruházásokat. Megvalósítják a közintézmények, valamint az óvodák és az iskolák biztonságos gyalogos megközelítését. A buszmegállókhoz valamint a temetőkhöz is épül járda. Távolabbi célként a Hunyadi úti járda teljes megépítését tervezik a bevásárló központig.
A jelenlévők támogatták a Füzesabonyt Szihalommal összekötő kerékpárút megpályázását is.
A beruházás 200 millió forintba kerülne 100%-os támogatással. Ha nyer a pályázat, úgy lehetőség nyílik a Szihalmi út rendbetételére is.














