Döntőben a mezőtárkányiak tánccsoportja
A Hontravel Kft. ötödik alkalommal rendezte meg országos versenyét a Népek tánca – népek zenéje kulturális fesztivált. November utolsó hétvégéjén, Gyulán került sor a középdöntőre, melyet elődöntők sorozata előzött meg országszerte 16 városban.
A rendezvényre várták mindazokat a jelentkezőket, akik valamely színpadi produkcióban jeleskednek, összesen 37 fellépőt válogattak be a megmérettetésre az elődöntőkből, többek között népi játék, néptánc, egyéb tánc, szóló hangszer, együttes, szóló ének, énekkar, népdalkör kategóriában. A nevezők korosztálya igazán széles palettát ölelt föl, a 8 évestől egészen a nyugdíjas korúakig. Az öt éves múltra visszatekintő versenyen az évek alatt indultak olyan versenyzők is, akik bejutottak az M1-en futó népzenei tehetségkutatóba a Röpülj pávába.
A nyár elején megrendezett Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud?-on arany minősítést elnyerő Mezőtárkányi Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub tánccsoportja nyolc táncossal, két produkcióval lépett föl a felmenő rendszerű minősítő versenyen. A klub már számos elismerést magáénak tudhat, megannyi táncversenyen indultak és hoztak el első helyezést.
Az elő-és középdöntőn való részvételt hosszas felkészülés előzte meg, heti több próbával. A csoport előszeretettel mutat be a könnyedebb műfajhoz tartozó táncokat, mint az operett és a charleston.
Tóthné Szabó Anita, Mezőtárkány polgármestere egyben a tánccsoport vezetője és koreográfusa elmondta, kedvelik ezeket a műfajokat, hiszen az klub átlagéletkora 61 év, valamint a közönség és a zsűrik szerint ez igazán jól áll nekik, a könnyed lépései és az eleganciája miatt.
Egyéb tánc kategóriában először az operettel, a Szép város Kolozsvárral léptek föl, majd a charleston világába kalauzolták a közönséget a Fogj egy sétapálcáttal. A zsűri igazi tetszését a második produkciójuk nyerte el, döntésük alapján egyenesen a döntőbe jutottak. Így ott lesznek a december 11 és 13 között megrendezett harkányi záró versenyen.
A zsűri elnöke, a 35 éves néptáncpedagógusi múlttal rendelkező, Köztársasági Ezüst Érdemkereszt tulajdonos Tóthné Döme Mária a verseny végén elmondta – nagyon elegáns csapatról van szó, akiken látszik az összhang, a gyakorlás és igazán színvonalas produkciót mutattak be.













































































