Lépjen kapcsolatban velünk

Egy bűneset,több vádpont- 3 év börtönt érhet az autólopás

Egy bűneset,több vádpont- 3 év börtönt érhet az autólopás

A Büntető Törvénykönyv értelmében lopást az követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Az eltulajdonítási szándék azt jelenti, hogy a tolvaj célja a lopott dolog feletti korlátlan rendelkezés, vagyis a megszerzett holmival később azt tesz amit akar, birtokolja, használja, de akár el is adhatja, kedve szerint. Egy másik bűncselekmény a jármű önkényes elvétele, melyet az követ el, aki idegen gépi meghajtású járművet mástól jogtalan használat célból vesz el, tehát a birtokába került járművel jellemzően kizárólag közlekedni akar a tulajdonos engedélye nélkül.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség jelentős értékre, egy közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével vádol egy jelenleg börtönbüntetést töltő 36 éves férfit. Az általa elkövetett bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés- tájékoztatta portálunkat Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A vádirat szerint a terhelt tavaly május 16-ára virradóan Kálban eltulajdonított egy utcán parkoló, közel hétmillió forint értékű teherautót, amiben benne maradt az indítókulcs, és egy forgalmi engedély is. A férfi a szerzeményével Tarnabodra hajtott, ahol a járművet többeknek megpróbálta kéz alatt eladni. Miután ez nem sikerült, kivezetett a határba, és a megrongálódott autót egy sáros földúton hagyta. A lopás sértettje később ezen a helyen akadt rá a tulajdonára.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság három év börtönt és három év közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabjon ki az autótolvajjal szemben akkor, ha a lopást – amit eddig tagadott – az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri.

A fotón az ellopott teherautó látható a megtalálási helyén.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL