
Már többször tiltották el a vezetéstől, mégis volán mögé ült a káli férfi
Már többször tiltották el a vezetéstől, mégis volán mögé ült a káli férfi
Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Füzesabonyi JárásiÜgyészség egy 65 éves káli férfival szemben azért, mert már nem először fordult elő, hogy gépkocsit vezetett az eltiltása alatt – adta hírül a Heves Vármegyei Főügyészség.
A most benyújtott vádirat tartalmazza, hogy a vádlottat a bíróság tavaly nyáron éppen azért ítélte végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és másfél év járművezetéstől eltiltásra, mert az ezt megelőzően ittas járművezetés miatt kiszabott kilenc havi eltiltása ellenére 2022 januárjában gépkocsiba ült és azzal a közúton közlekedett. A második eltiltás határideje csak 2024. február végén járt volna le, de a férfi úgy döntött, hogy ezt az időt nem várja ki, ehelyett idén, május utolsó napján bepattant az autójába, melyet a lakásáról Kápolnára vezetett. A visszaúton azonban fennakadt egy rendőri ellenőrzésen, így gyakorlatilag tetten érték a bűncselekmény elkövetésén.
A járási ügyészség – immár másodízben – járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettével vádolja a terheltet, akivel szemben a most benyújtott vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság ítélje őt egy év börtönre, egy év közügyektől eltiltásra, négy év járművezetéstől eltiltásra, továbbá rendelje el a korábban felfüggesztett, kilenc havi börtönbüntetésének a végrehajtását is. A hatályos szabályok szerint az eltiltások időtartamába nem számít majd bele a börtönben eltöltött idő.
Már több mint két éve annak, hogy az eltiltás időszaka alatti – tehát tiltott – járművezetést a törvényalkotó kiemelte a szabálysértések köréből és bűncselekménnyé nyilvánította. A Büntető Törvénykönyv ezzel kapcsolatosan jelenleg úgy rendelkezik, hogy bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet- tájékoztatta portálunkat Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.