Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Júlia, Rita

Sötét
Fény

Egy hét a Földért a Pöttömke Óvodában-galéria

Egy hét a Földért a Pöttömke Óvodában-galéria

Az óvodában egy egész hetet szenteltek az idei Föld napjának, melynek során változatos programokkal hívták fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A hétfőn kezdődő programsorozatot a járási vers és verses mesemondó verseny nyitotta meg, ahol a környező települések gyermekei mérték össze tudásukat.

A Kertbarát Kör tagjaival közösen megvalósított virágosítási projekt keretében évelő virágoskertet hoztak létre, ahol az önkormányzat és szülők felajánlásaiból ültetett növényekkel varázsoltak színt a közösségi terekbe. A gyerekek is aktívan részt vettek az udvar rendbetételében, így közvetlenül is bekapcsolódva a környezetük megújításába.

A programok között szerepeltek hagyományos ügyességi játékok melyek során a gyerekek játékos formában sajátíthattak el fontos készségeket, miközben a környezettudatos életmódról is tanulhattak. Közben megkóstolták kertbarátok zöldség gyümölcs falatkáit is.

A programok során a szülők és gyerekek közösen alkottak újra használt tárgyakból, így például gumiabroncsokból virágtartók, vagy palackokból kaspók készültek. Ezek a tevékenységek nem csak a kreativitást ösztönzik, hanem a környezeti lábnyom csökkentésének fontosságára is rávilágítanak.

A pénteki napon a hét zárásaként egy bábszínházi előadásra kerül sor, ahol a „Kiskakas gyémánt félkrajcárja” című darabot tekinthetik meg a gyerekek, tovább színesítve ezzel a sokrétű programkínálatot.

Továbbiak Galéria kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL