Lépjen kapcsolatban velünk

Évértékelő a helyi polgárőröknél

Évértékelő a helyi polgárőröknél

Ez a cikk több, mint 8 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vasárnap délután tartotta a Füzesabonyi Polgárőr Egyesület az éves közgyűlését. Elfogadták a 2014. évi éves beszámolót. Gacsal-Kovács Renáta tájékoztatta az egyesület tagjait a szolgálati órák számáról, költségvetésről és fejlesztési tervekről.Összesen 3000 szolgálati órák teljesítettek a tavalyi évben. 50 alkalommal közös szolgálatot teljesítettek a helyi rendőrséggel, 30 alkalommal biztosítottak rendezvényt Füzesabony területén és segítették a környékbeli települések polgárőrségének a munkáját is. 

A helyi egyesület évente  400- 500 ezer forint támogatásból részesül az Országos Polgárőr Szövetség költségvetéséből és emellett a város önkormányzata is segíti munkájukat.  A közelmúltban az önkormányzattal közösen nyújtottak be pályázatot új szolgálati autó vásárlására, az ehhez kapcsolódó kiadásokat az önkormányzat biztosítja. Tervezik a település biztonságosabbá tételét a térfigyelő kamera rendszer további bővítésével, legalább 7 új kamerát kívánnak beszerezni pályázati segítséggel.

Az éves közgyűlésen oklevelek átadására is sor került, elismerték a legtöbb szolgálatot teljesítő kollégákat. Oklevelet kapott: Id. Kása Pál, Gacsal Gábor, Gacsal Péter, Kálmán Gábor, Kálmán Tamás és Szilágyi Ádám.

 

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL