Lépjen kapcsolatban velünk

Június elején kezdődik az új nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Nemzeti konzultacio

Június elején kezdődik az új nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Június elején kezdődik az új nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket. A kérdőívek gyártása és postázása június elején indul – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.

Azt írták: a mostani kérdőív kitöltésével az állampolgárok olyan, Magyarország jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekben nyilváníthatnak véleményt, mint a koronavírus elleni védekezés, a gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedések, vagy Soros György legújabb, európai örökkötvényekről szóló terve.

Kiemelték: a kormány célja most is az, hogy egyetértési pontokat hozzon létre a mindannyiunk életét érintő legfontosabb kérdésekben. Ezért várják az állampolgárok véleményét, és tisztelettel arra kérik őket, hogy töltsék ki, majd küldjék vissza a kérdőíveket – tették hozzá.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL