Kapós volt a disznó! – Beszámoló a II. Füzesabonyi Disznótorról
Különleges volt a szombat reggel Füzesabonyban, hiszen már 6 órától megkezdődött a disznótor, mely a hagyományok jegyében telt: a jégpálya mellett a 2 disznót szalmával perzselték, majd reggelire sült vért, májat és velőt kínáltak.Egy ilyen eseményen szinte elengedhetetlen kellék a pálinka, így ebből sem volt hiány; Zaboláról érkező barátaink – a sátrukban kihelyezett házi sajtok, kolbászok, szalonnák és savanyúságok mellett – finom áfonyapálinkával kedveskedtek a látogatóknak. A kolbásztöltő versenyre 6 csapat nevezett, közülük a legaktívabb, mely 3 féle kolbászt készített, a DS Smith képviseletében érkezett. A zsűri tagjai a neves kolbászvárosból, Békéscsabáról érkeztek, így szakértő módon ízlelték meg az elkészült ételeket. Első helyet érdemelt a DS Smith csapata, a Zsűri kedvence fantázianevet viselő kolbásszal, második lett a Ro-Konok csapat, harmadik helyen pedig a Füzesabonyi Kertbarátkör végzett. A zsűri a helyezések mellé még két különdíjat is kiosztott, a Kertbarátok és Zabola csapata részére.
A jó hangulat sok érdeklődőt vonzott, így nem csoda, hogy a kóstolójegyekkel vásárolható ételek perceken belül elfogytak. Volt olyan látogató, aki állítása szerint csak nézelődni jött ki, de a finom illatok és a készülő ételek látványa őt is magával ragadta: a kóstolásra szánt ételek mellett a versenyzők sátraiban is falatozhattak a betérők, például pogácsát vagy akár hagyományos zabolai agyas levest is. A mai rendezvény a bizonyíték arra, hogy a disznóvágás a mai napig egyedülálló hangulattal bír, és a sertésből készült klasszikus magyar ételeket nagyon szeretik az emberek. Tekintsék meg a fotógalériákat: Fotógaléria I. , Fotógaléria II. , Fotógaléria III.!

